Szvámi Ritaván Bhárati előadása (2016. szeptember 25., Budapest) – I. rész

A guru meditációs sálát körítem mindannyiótok köré. Amely egyben a békének ugyanaz a szerető köre, körbeölelő sála, amelyet Szvámi Véda is oly sokszor terített már körénk.

Világos, hogy azért gyűltünk össze, hogy újra meglátogassuk a tudatosságunk anyaföldjét. Ezt a hazát, ahol nincsenek szétválasztottságok, különállóságok. Ez egy olyan otthon, ahol végre ellazulhatunk, és lehet csak úgy lenni. Ugyanakkor ebben a meg nem különböztetettségen belül minden érv és minden forma kibomolhat. Minden jellegzetesség, társítás és önazonosság, amelyen osztozunk. Mi mindannyian el vagyunk fogadva ebben a hazában. És lényegében ezt is jelenti az, hogy mi mind ez az egy vagyunk.

Persze azt is tudjuk, hogy akár innen, majd ezután az előadás után mindannyian a saját különálló otthonunk, családunk, munkánk felé megyünk, és ezen a kontextuson belül érzékeljük és tapasztaljuk meg a különállóságunkat és az elválasztottságunkat. Oly sok értelemben vett elválasztottságunkat.

Ugyanakkor mi az, ami emlékeztetni fog arra, hogy mindeközben folyamatosan ennek a békének a forrásai vagyunk? Ez az emlékeztető: a légzés. És emlékezz, hogy minden egyes légzésben átáramlik, abban folyik ez az életerő.

Az a másik, aki két méterre ott ül melletted a buszon, az is lélegzik. És az a nagyon szeretett kedves kollégátok, akivel újra meg újra vitába keveredtek, miközben vitatkoztok , mindketten lélegeztek. Itt van ez a kézenfekvő emlékeztető, ez a felismerés, amelyen keresztül mindig megérezheted, hogy mindannyian ez az egy vagyunk!

Vajon hogyan is lehetne igazán tisztelni egymást minden különbözőségünkkel együtt? Lehet-e úgy használni a nyelvet és a megfelelő szavakat, hogy ezt a szándékot tudjuk közvetíteni rajta keresztül? És ami talán még ennél is fontosabb: úgy hallgatni, hogy valóban meghalljam és megértsem a másik ember szándékát.
Kétségtelen, hogy van egy olyan találkozási pont, ahol létrejöhet ez a kölcsönös megértés. Kölcsönös megértése és felismerése annak, hogy te meg én – azzal együtt, hogy különbözünk és nem is értünk egyet – azért egyek vagyunk. Hát, valahogy így, a szavainkkal, a kommunikációinkkal és a cselekedeteinkkel együtt, mindezeken keresztül valahogy tanuljunk meg igazán odafigyelni, meghallani! Figyeljük és tanuljuk meg megfigyelni, még jobban észrevenni!
Valahogy így lehet élni is a meditációt. Egy érzékeny, éles megfigyelő képes folyton, bármilyen helyzetben tanúnak maradni. Az ilyen kicsiszolt megfigyelő egyrészt tisztában van saját személyiségével, de egyben nyitott a másik személyiségére, és e kettőnek az érintkezésére. És akkor kialakul egy olyan kapcsolódás érzete, amelyben könnyedén áramlik az együttérzés. Hiszen ez lehetővé teszi a másik ember fájdalmának és örömének a megértését.

A jóga tanításai többek között erre irányulnak, hogy az elmét ilyen állapotában, úgymond kellemes állapotában megtartsuk:

Egy kellemes vagy örömteli elme az nem más, mint a bennünk rejlő béke kimeríthetetlen forrása.

Hogyan lehet hát olyan személyiségjegyeket kifejleszteni, amelyek megtámogatják ezt a fajta megértést és belső hozzáállást? Persze, mondhatod, hogy én már mindent megtettem: rendszeresen járok jógaórákra. És szorgalmasan csinálom az ászanákat, és tök jól érzem magam utána. De vajon ellazultabban hagyod-e el azt az órát? Vajon több belső békével hagyod-e el ezt az alapos testedzést? És ami talán a legfontosabb: vajon úgy hagyod-e el azt az órát, hogy úgy érzed, hogy szeretve voltál? Ha ezt akár te átadod a jóga órán, amire jársz, akkor ez tényleg jó hatással van rád. És remélem, füleltetek jógaoktatók: Ez a nagy feladat! De persze tudjátok! Sok év képzése van mögöttetek. Ugyanezt az üzenetet a képzésekre járó oktatók már több mint egy évtizede hallják.

Tényleg mi sokszor fel sem fogjuk, hogy itt, Budapesten és az egész országban milyen szerencsések voltunk, hogy ilyen közvetlen hozzáférésünk volt a tanításokhoz. A tanításokhoz, illetve ahhoz a tudáshoz, amely megtanít az életünk könyvét helyesen olvasni. Az életünk könyvének sok fejezete alapos leckékkel látott el minket, ha jól odafigyeltünk. Ez a folyamatossá váló megfigyelés nem egy ítélkező jelenlét, hogy talán ezt is rosszul csináltam, talán azt is. Sokkal inkább arról van szó, hogy a figyelemnek ez a belső képessége lehetővé teszi, hogy pillanatról-pillanatra tudatosan válasszunk. Még akkor is, amikor az elmédbe mélyen belevésett a szokásminta, még akkor is van választásunk.

Ez a tudatosság világossá teszi, hogy a következő kanállal elfogadom-e azt az ételt, amit az elmém éppen felajánl nekem? És akkor lehet egy olyan tudatos választás, hogy a kezemben itt van az a kanál, de nem nyílik ki a szám. Ha megtettük ezt a tudatos döntést, választást. Mert valójában a tudatosság művészetéről és ennek szépségéről beszélünk. És a tudatosságnak annak a gyönyörűséges mélységéről, amit neked hívnak.

Csodálatos teremtmények vagytok! Amikor teremtményt mondunk, azt mondjuk, olyan teremtmények vagyunk, akik együttműködve hoztuk magunkat létre Istennel. Nagyon fontos, hogy bizonyos cselekedeteinkért ne a Jóistent hibáztassuk! Együtt hoztuk vele létre ezt a személyiséget, amivel most rendelkezünk. És minden egyes pillanatban megválasztod a sorsodat.

Egy meditáló tehát tudatosan kezdi élni az életét, valami ilyen módon. Időnként, általában egyre gyakrabban, egy-egy másodpercre el tudunk érkezni a békének ebbe a belső központjába. Mondjuk felébredéskor, felkelés előtt, az ágyból való kikelés előtt csak egy pillanatra befelé fordítva a figyelmünket, érezzük, hogy az életerő átáramlik rajtunk.

A reggelinél az első kanál vagy falat étel előtt tudatosítom, hogy én maga vagyok az életerő, ez étel, amit megenni készülök, ennek az életerőnek egy koronája, és amikor megeszem, eggyé teszem az ős-életerővel, amiből mindkettő kiáradt. Aztán ellophatunk magunknak egy béke-pillanatot azon a zsúfolt buszon, amikor valahova megyünk éppen.
Ebéd előtt újra lehet figyelni a légzésünket és megengedhetjük, hogy ez a légzés-tudatosság visszavezesse az elménket a békébe, a békének ennek a belső központjába. És ugyanígy vagyunk, amikor hazamegyünk, és mielőtt az otthoni teendőnknek nekilátnánk, csak lazíts, érezd, ahogyan ez a lélegzet átáramlik rajtad. És aztán ugyanígy még egyszer mielőtt véget ér a nap, és álomra hajtanád a fejed, egy pillanatra, befelé figyelve ellazulsz, érzed ugyanezt az áramlatot, végiggondolod a napodat, és elengedsz minden szorongást.

Persze gyakran mondjuk, hogy hát, ez szépen hangzik, de én nagyon elfoglalt vagyok, erre nincs időm. Tényleg ez a néhány pillanatnyi befele figyelés, és ellazulás olyan nagyon sok időbe kerül? De mit kapok én ezért, ha ezt csinálom? Vajon nem a belső béke a legnagyobb minden kincsek között? Hiszen erről fog szólni, vagy így összegződik végül életed minden egyes tapasztalata a legutolsó légzésedben. Akkor kénytelen leszel elengedni minden kapcsolatodat, minden hozzákapcsolódásodat bármihez. Minden külső birtokodat a bankszámláddal együtt. És ebben az utolsó lélegzésben, amire igazán emlékezni fogsz, az a belső béke. Feltéve, hogy és csakis akkor, ha ezt a bizonyos belső békét az elméd szokásává tetted. Ha azonban e helyett a konfliktusban levést és az ellenségeskedést tetted az elméd legmélyebb szokásává, hát akkor az lesz.

sr-eloadas
Úgyhogy csak ezért is tartozol önmagadnak és a szeretteidnek azzal, hogy békés legyél, és egy ilyen értelemben vett kellemes, örömteli életet alakíts ki. Lassan-lassan áttrenírozod, átedzed az elméd szokásait ebbe az irányba. Az biztos, hogy bizonyos dolgok nem fognak csak úgy, egyik pillanatról a másikra eltűnni, mikor azt mondjuk nekik, hogy mehettek. Ha van benned féltékenység, az nem fog azonnal elmúlni csak azért, mert azt mondod magadnak, hogy mától meditálok. Folyamatos belső átképzésre és tudatosságra van szükség ehhez. Egy olyan éberségre, amely folyton visszahoz ebbe a pillanatba. Egy olyan ellazultságra, amely a homlokkal kezdődik, és ahol egyre jobban megtanulod a feszültségrendszert kioldani. Egy olyan relaxációra, amelyen keresztül megtanulod azokat a feszültségforrásokat, amelyek az állkapcsodban ragadtak, kioldani. Kilégzés, és kioldás.

Aztán egyszerűen csak érezd azt a belső energia-áramlást, a köldöktől az orrnyílásodig. És ha van saját mantrád, azzal irányíthatod a gondolataidat. A mantrád, ez a gondolathullám magával hozza az összes többi gondolathullámot. Megtanulsz majd nagyon mélyen elmerülni ebben a belső csendben, békében. Meg tudod ezt csinálni most? Én azt hiszem, hogy igen. Fogod-e csinálni? Ez viszont teljes mértékben rajtad múlik. Amikor ezeket a változásokat megteszed, rájössz, hogy meg kell tenned újra meg újra…

Folytatás következik….

Lejegyezte: Vass Marian

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.