A Lekötött Óriás

Swami Veda Bharati írása

A tanítvány tizenkét hosszú évig várta, hogy a guru bevezesse valamilyen titkos tudásba, de semmi nem történt. Türelmetlenségében végül tiltakozásba kezdett és gyermeki hisztiben tört ki. A Guru a finom nyomás hatására beleegyezett, hogy megosszon vele egy mély és komoly misztériumot.

Egy asztrológiailag különleges napon a Guru belesuttogta a tanítvány fülébe azt a mantrát, amelyet ismételve megidézheti az óriást, aki ettől fogva szolgálni fogja őt. A tanítvány túlcsordult az örömtől, hogy ilyen hatalmas erőre tett szert Mestere szolgálatáért cserébe.

“De egyelőre ne siess!” – szólt a Mester,  “Ne kezdd el használni a mantrát, amíg meg nem tanítalak az irányítás minden elvére! Ígérd meg!” A tanítvány megígérte, hogy nem használja a mantrát, amíg Mestere végső beleegyezését nem adja. A Mester hozzá tette: “Nagyon veszélyes lehet a mantra használata az irányítás képességének hiányában!”

De a tanítvány nem tudott várni. Amint a a Mester elhagyta az erdei kunyhót, hogy feladatait teljesítse, a tanítvány elkezdte ismételni a mantrát és megidézte az óriás várva várt jelenlétét. Az óriás megjelent és mélyen meghajolt. “Parancsolj velem, Mesterem!”- mondta. A tanítvány öröm mámorban úszott “Ejj, mit nekem irányítás! Mit nekem veszély? Ennek az óriásnak én parancsolok.” – gondolta.

Utasította az óriást, hogy ültesse a vállára és szállítsa a falubéli otthonába néhány nagy lépéssel. Az óriás engedelmeskedett. Hamarosan újabb parancsok követték az elsőt. “Főzz ételt, szolgáld fel! Takarítsd ki a házam és a kertem!” Az óriás gyors egymásutánban teljesítette az utasításokat. Végül a tanítvány elrendelte, hogy az óriás megvesse az ágyát, ami néhány percen belül elkészült. “Nos, ez egy izgalmas nap volt, óriás! Fáradt vagyok, nyugovóra térek. Menj, pihenj kicsit te is!” – mondta a tévútra tért tanítvány.

“Hogy, Mester? Én? Pihenni? Én nem pihenek. Csakis azért létezem, hogy teljesítsem a Mesterem utasításait.”- felelte az óriás.

“Nos, én azért pihenek egyet, addig te szabad vagy.” – mondta a tanítvány az óriásnak.

“De…” – szólt az óriás. “Biztosan elmondta neked a Mestered a szolgálatom feltételeit, amik életbe lépnek, ha valaki megidéz a mantra ismétlésével. Folyamatosan le kell engem foglalnod Mesterem feladatokkal. Amint nincs mit tennem, borzalmasan éhes leszek és általában ilyenkor megeszem a Mesteremet. Sajnálom, nem tehetek róla. Így teremtett a természet. Tulajdonképp kezdek is nagyon-nagyon megéhezni, és most meg kell hogy egyelek.”

A tanítványt hatalmas rémület fogta el. Képzeljétek el a jelenetet! Futott, szaladt a Mestere kunyhójáig, nyomában a magabiztos léptekkel haladó óriással, akinek kitátott szája készen állt, hogy lenyelje a tanítványt.

“Segítség, segítség, Mester!” – kiabálta a tanítvány, ahogy közelített a mestere kunyhójához. A Mester kijött és látta, mi történik.

“Ejj, hát mégis azt tetted, amit megtiltottam neked!” – szidta meg a tanítványt.

“Sajnálom Mester, csak most az egyszer bocsáss meg nekem. Természetesen ezentúl mindenben engedelmeskedem neked, csak most az egyszer ments meg, szépen kérlek!”

A Mester megkönyörülvén a tanítványon, újabb titkot suttogott fülébe. A tanítvány sugárzott örömében és így szólt: “Óriás, van egy feladatom számodra!”

Az óriás újra mélyen meghajolt. “Köszönöm Mester, mindössze ennyit akartam. Igazából nem akartalak bántani.”

Most ismét vállára vette a tanítványt és vissza szállította a falujába.

“Rendben van óriás, menj az erdőbe, csupaszítsd le a legmagasabb, legerősebb fa leveleit és ágait és hozd el nekem a törzset.” Az óriás engedelmeskedett és hamarosan visszatért az erdőből a könnyedén vonszolva a legnehezebb és legsimább farönköt, amit csak alkotni tudott.

“Jól van, most áss egy gödröt és állítsd bele ezt a fatörzset, hogy stabil és mozdulatlan legyen. “ Az óriás pár másodperc alatt ezt is elintézte.

“Rendben. Most rázd meg, hogy lássuk, valóban stabil és kimozdíthatatlan-e? Aztán hozd a leghosszabb, legerősebb kötelet, amit csak készíteni tudsz, vagy találsz! Kösd a farönk tetejére és jól rögzítsd oda! “ Az óriás engedelmeskedett.

“Most tartsd a kötél alsó végét!” – az óriás tartotta.
“Most mássz fel!” Az óriás felmászott
“Most gyere le!” És az óriás lejött.
“Újra fel!” Az óriás felment ismét.
“Újra le! Fel! Le! Fel! Le! Fel! Le! Addig folytasd, amíg nem adok másik feladatot!”

Így fegyelmezte meg és vonta irányítása alá a tanítvány az óriást.

Az elme az óriás. Megesz bennünket, ha nem adunk neki feladatot. A gerinc a fatörzs, amit szilárdan rögzítünk a meditációs testhelyzetben. A légzés a kötél. Az elme és a légzés emelkedése és süllyedése a kundalini ösvénye mentén a meditációs gyakorlat, ami az elme-óriást teljesen irányítás alá vonja.

Ez a történet egyik igazsága.

A másik igazság az, hogy nem érdemes sietni, hogy a félkész spirituális erőnket túl korán bevetessük, mert az elpusztíthat bennünket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.