(Ez a részlet Szvámí Véda Bháratí egy publikálatlan munkájából származik).
Egyszer terepmunkát végeztem, hogy összegyűjtsek bhodzspuri loka-gítákat (bhodzspuri népdalokat) öt bhodzspurit beszélő ország diaszpórájából (Guyana, Trinidad, Fiji, Surinam, Mauritius). Az egyik országból való gyűjteményem (Surinam, Dél-Amerika) a Leideni Egyetem archívumában található Hollandiában. A többi felvétel még mindig nálam van, archiválásra várva.
Az egyik rögzített dal tartalma gyakran eszembe jut, amikor nem emberi lény megölését látom, vagy erre gondolok. Íme, a dal átirata.
A király vadászai vadászni mennek az erdőbe.
Könyörtelenül kilövik nyilaikat, és megölik a falka vezetőjét,
az őzek egy gyönyörű példányát.
Elszállítják a testet a városba, a király palotájába.
A hű, szerető ünő távolról követi, reménytelen szerelme által vezetve.
Követi szeretett társa testét.
Tudja, hogy a szeretett testet miként zabálják majd fel a mohó emberek.
A királynő szobájának ablakához megy.
Asszony vagy – esdekel a királynőhöz –
én is, a fajtám asszonya.
Meg fogod érteni a fájdalmamat.
Tudom, hogy majd megeszed szerelmem húsát.
De esdek és könyörgök:
Add vissza a bőrét nekem,
mint szerelmünk emlékét.
Közel fogom tartani bőrét magamhoz és szerelmünk napjaira emlékezem.
Nem. Nem. Ünő, térj utadra.
Menj vissza a dzsungeledbe – válaszolt a szívtelen királynő.
Az őzbőrből dobot készítenek,
hogy fiatal hercegem játszhasson rajta,
és elszórakoztassa magát.
Az ünő bánatosan lehorgasztotta a fejét és elindult.
Azóta a magányos ünő
közel lépdel a palota falaihoz,
ott áll, hegyezett füllel,
hallgatja a dob hangjait,
mintha szeretett őze szólítaná.
Kedves olvasó, még mindig ölnél?
Még mindig nincs együttérzésed?
Még mindig megennéd valaki szerelmének a testét?
Szvámí Véda Bháratí
