Fénykoszorú

Írta: Szvámi Véda Bharati
Fordította: Szkalák Andrea

(1986-ban írva köszönetképp azoknak, akik hozzájárultak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy napi egy pohár tejet biztosítsunk leprás gyermekeknek és más szegény barátunknak. Alapvetően erre a napra is érvényes.)

Isten anya.
Ezáltal az anya szent.
Az anyatej szent.

Az első tapasztalásunk a szeretetről, hogy anyatejet kapunk.

Ha valóban megittad saját édesanyád tejét, gyere, nézz szembe velem’ – így hívja ki egyik indiai harcos a másikat.

A tisztaság tejfehér a köznapi szóhasználatban. A Tejút az égbolt megszentelt Gangesz folyója, szanszkrit nyelven: ākāśha-gangā. Minden tejelő állat, különösképp a tehén, emiatt szentelt és sérthetetlen.

A nap utolsó szeretetteljes cselekedete, amit egy indiai otthonban az anya vagy a feleség megtesz, az az, hogy hoz egy tele pohár édesített, néha sáfránnyal ízesített tejet a gyermekének, vagy más szerettének, aki ezután táplált szívvel és elégedett elmével hajtja álomra fejét.

A tej a legteljesebb étel és a szeretet szimbóluma.

A vendégszeretet első felajánlása a kedves beszéd. A második víz, hogy a vendég megmossa a kezét, lábait és arcát. A harmadik egy tál édes tej (a modern és mindenütt jelenlévő tea és savas-kóla ellenére).

Amikor a jógik kifogynak a gabonából, vagy akár a gyümölcsökből, napi egy pohár tejen élnek, amit gyakran a közeli falvakban lakók visznek meditációs kunyhóikba és barlangjaikba, szerte az egész himalájai régióban. Ezeket a jógikat doodhaahaari Baba-ként ismerik.

A tejet gyakran ikonokra öntik, vagy az ikont egy tál tejbe merítik a napi istentiszteleteken és ezt a tejet szétosztják a gyülekezetben, mint prasādam ami olyan mint egy csepp megszentelt ambrózia.

Általános látvány Indiában, hogy a tehenek reggel elhagyják a falusi karámokat és egyedül elkószálnak legelni. Este pedig láthatjuk őket, ahogyan visszatérnek bőséges, teli tőgyekkel, teljesen maguktól, felügyelet nélkül. A szanszkrit szó a szürkületre go-dhuli, ‘a tehenek leporolásának órája’. Köznapi gyakorlat, hogy tehenet tartanak az otthonokban, hogy jelen legyen az anya figura, és az embereknek különleges, személyes kapcsolatuk van a teheneikkel. A tehénpásztorok minden egyes tehenüknek kedves neveket adnak.

Egy pásztor este üres tőggyel látta visszatérni kedvenc tehenét, és azt gondolta valaki ellopta a tejet. Egy napon követte a tehenet a legelőn keresztül, amikor egy hegyhez értek, ahol a tehén megállt a csúcsán, és azon a helyen a tej elkezdett folyni a tőgyeiből. A hegyoldalt elhordták és egy Shiva templomot fedeztek fel. A tehén tejáldozatát a hegy ikonra öntötte. Egész India, de különösen a Himalája hegyek térsége tele van ilyen, és hasonló történetek számos variációjával.

A Védákban egy filozófus beszéde brahma-gavi, ‘a Brahman tehene’ és sérthetetlen. A király, vagy bármilyen világi hatalom, amely ezt megsértette az népi, vagy isteni elítélés tárgyává vált. Másrészről a hallgatónak ennek a beszédnek minden inspirációját meg kellett fejnie.

Az anyaföld egyik ősi védikus neve GO, ami szintén tehenet jelent. A szó valószínűleg rokon a görög GEO-val, mint a geológia, így hát az anyaföld nem öntözi tovább tejét erekbe és folyamokba, drágakő-kincs hegy melleiből? Nem küldi fel tejét a szárakon, hogy így szilárdítsa meg a bőséges gabonatermést?

Egy szerető pillantás iker tejpatakokhoz hasonlít, amik a szemből áramolnak.

A mellékelt történetet hálával ajánlom azoknak, akik a rászorulóknak egy pohár tejet ajándékoztak, és ha valaha is kiérdemlem a dicsfényt, arra kérlek benneteket, szabadon vegyétek el összes ragyogását.

Két angyal megnyitotta a mennyek kapuját, hogy beengedje a belépő új szentet, és nem sokkal mögötte, egy másikat -dicsfényük fele annyira volt fényes, mint azoké, akiket a kaput őrző angyalok általában belépni látnak.

Készítette: Budinszky Gabriella
Készítette: Budinszky Gabriella

Egyik angyal így szólt a másikhoz: “Sohasem láttam ilyen homályos dicsfényeket, csak fele annyira fényesek, mint a rendes. Kik voltak ők a Földön?” A másik így válaszolt “Láttam őket felemelkedni, így éppen tudom. Az első, aki belépett, egy nagyszerű kontemplatív szent volt, aki minden halandó évét azzal töltötte, hogy csendben ült egy elszigetelt barlang magányában, megnyitva koronáját, hogy az isteni fény sugara beléphessen. Ami végül történt, hogy gyönyörében és elragadtatásában felemelkedett, hogy elérje a mennyek kapuját.”

“És ki volt a második, miért olyan homályos a dicsfényük?”

“Mert mindketten osztoztak az egyik aszketizmusának tüzében, tapasya.”

“Ez hogyan?”

“Mint látod, a második aki belépett egy nagyon átlagos falusi nő, aki egy falucskában lakik nem messze a barlangtól és teheneket tart. Nem tudott volna iratokat olvasni, sem himnuszokat recitálni, hogy Istenhez imádkozzon. Amikor az aszkéta belépni készült a barlangba, magány hosszú éveire, nem volt egy csepp aggodalma semmivel kapcsolatban, ami hiányozhat ahhoz, hogy táplálja testét. A gondolata, mint egy sugár megérintette a pásztorasszony elméjét. Nem sokkal később az egyik tehene eltűnt, és ahogy bolyongott, keresve a tehenét, a lábai elvezették a barlanghoz, ahol meglátta az aszkétát ülni. Csendben, ragyogóan, de csont soványan. Együttérzés támadt a szívében.

A következő nap, miután megfejte a teheneket, az első tál tejet elvitte és csendben a barlang belső bejáratánál hagyta. A következő napon üresen találta, a barlangon kívül. Nyilvánvalóan az aszkéta felkelt és osztozott a táplálékban. Attól a naptól kezdve, a pásztorasszony napja nem volt teljes anélkül, hogy az első tál tejet el ne vitte volna az aszkéta táplálására. Hetvenhét hosszú éven keresztül, ahogy tovább élt, folytatta ezt a szolgálatot. Isteni cél lett az életében, az elmeállapota; miközben az aszkéta isteni misztériumokon kontemplált, az ő gondolatai a szentre központosítva maradtak. Ki ő? Honnan jött? Mit ér el azzal, hogy ilyen mozdulatlanságban ül? Miért önti el ragyogó nyugalom a lelkemet minden alkalommal amikor a barlang közelébe érek? Ezek a kérdések tartották fogva az elméjét.

Ha nem szolgálok neki minden nap egy tál tejjel, véletlenül nem érné el a célját? Kíváncsi vagyok a nap vagy éjszaka mely órájában emelkedik fel az ülésből hogy gondját viselje testének? Talán le kéne táboroznom huszonnégy órára a cserjék között, nem messze a barlangtól, s meglátnám milyen mikor felkel, még ha csak egy kis időre is. De nem; magányt keresett és talált itt, a jelenlétem bizonyosan megzavarná. Továbbra is csendben és névtelenül kell hogy folytassam szolgálatát. Ennél fogva, hogy az Úr szolgájának szolgájává vált, daasaanudaasa, új célt és szándékot adott neki. Sem eső, napsütés, mennydörgés, felhők, viharok, jégeső, aszály, vagy betegség, sem korának törékenysége nem tudta őt eltéríteni. Minden egyes nap egy tál tejet vitt az aszkéta barlangjához és a maradék időben az elméjét lefoglalta hogy annak a misztériumain kontempláljon, aki az Úr misztériumain.

Így, ezzel a napi tejhordással szerzett belépést a mennyek kapujához. A pillanat, amikor az Isteni Fényesség belépett az aszkéta fejének koronájába, az ő életének célja is beteljesedett. Csupán pár perccel miután a férfi felemelkedett, ő is lefeküdt a földre sárkunyhójában és angyalok kísérete vezette ide.

Az aszkéta hetvenhét esztendőn keresztül kapott tőle szolgálatot, anélkül hogy az titkos jótevőjét jótevőjét fel akarta volna kutatni. Elmerülve az Istenség misztériumaiban megfeledkezett ennek a táplálásnak az emberi forrásáról és sosem gondolt még csak arra sem, hogy áldást küldjön a tej titokzatos biztosítója felé. A pásztor asszony másrészt sosem gondolt az Isteni titkokra, sosem kereste az áldást és még azt a gondolatot is elutasította, hogy többet megtudjon az aszkétáról. Az ő kontemplációja és szolgálata Isten embere felé irányuló hetvenhét év hosszú, aszketikus megfigyelés volt. Az aszkéta dicsfénye ragyogásának felére homályosult, mert a másik felének a tehénpásztorhoz kellett kerülnie. Ezáltal osztoznak ketten a dicsfény ragyogásán.”

“De meddig tart a mi fényességünk világának fényeiben egy olyan szent, akinek a dicsfénye fele olyan ragyogó, mint a többi?” kérdezte az első angyal.

“Ilyen esetekben, mint ez csak a fél örökkévalót biztosítják számukra. Kegyelemmel bebocsátást nyert, de vissza kell térjen a földre, hogy adósságát megfizesse.” hangzott a válasz.

“Hogyan fogja megfizetni az adósságát? Mely kontinensen és melyik faluban és kinek?”

Az angyal meghívta barátját, hogy összpontosítson a látomásában egy pontra a földön a távoli jövőben, ugyanarra a falucskára, ahol a tehénpásztor élt és ugyanarra a barlangra, ahol az aszkéta hetvenhét évig ült. Ahogyan a látomás kitisztult, láttak egy pásztort, aki nem tudta hogyan kell szent iratokat olvasni, sem hogyan énekeljen himnuszokat sem hogyan imádkozzon az Úrhoz miközben ellátta a teheneit. Az angyalok látták elkószálni, miközben azt a tehenét kereste amelyik elveszett. Látták, ahogyan benéz ugyanannak a barlangnak  a bejáratán, és talál egy aszkéta nőt a dicsőség fényében és színeiben csendben ülni, meditációba révedve. Nap nap után ült. A pásztor pedig nap nap után elvitte neki az első tál tejet, miután megfejte a teheneit.

Minden egyes nap, amikor a barlang bejáratához közelített, az aszkéta nő lassan felkelt és egy pillanat alatt, még mindig befelé fordulva a barlang szája felé indult, épp akkor amikor a férfi odaért. Letette a tál tejet a lábaihoz közel és az aszkéta nő ujjai megérintették a fejét, az áldás gesztusaként, szemei a kegyelem egy sugarát közvetítették. Minden nap ebben a pillanatban egy fényes vízióba került, amit nagyon ismerősnek érzett, és égette a vágy, hogy visszatérhessen hozzá. Ezáltal hetvenhét éven keresztül szolgálta a szentséges nőt. Az angyalok saját látomásukban láthatták, hogy miután az aszkéta nő beteljesítette kontemplációját, ezer szirmú lótuszvirága kibomlott és felemelkedett egy szent teljes ragyogásával, fénykörrel körbevéve. Ahogyan belépett a mennyek kapuján, nem messze mögötte a pásztor, aki korábban szent volt és megfizetve adósságát ismét azzá vált, Szentségben lévő tökéletességét szintén dicsfény jelezte.

“Bámulatos, hogy néha egy hajszálon múlik, hogy akár a legtisztább aszkéta küldetése is beteljesítetlen marad.” mondta az első angyal, “de hol lehet ebben az időben a földön ez az állítólagos szent asszony?” A látomás egy anyára irányult, aki egy újszülöttet táplált mellein. “Látod, még most is milyen odaadással tartja gyermekét, úgy szemléli, mint egy élő Isten ikont? Hallod a gondolatait és érzéseit, amikben az hallatszik, hogy ennek a csecsemőnek a táplálásával, a múlt, jelen és jövő összes csecsemőjének szelleme iránti imádatát fejezi ki, mellének ajándékával, anyatejével. Érzékeled lelkének derűjét és kielégültségét, mert tudja a szíve mélyén, hogy Istent magát tartja keblén, húsvér megtestesülésében? Mint anya, már megtanult áldást adni. A csecsemő iránti imádó szeretete olyan erővé növekszik, ami tényleges áldásban részesíti. Ezek a samskara-k folytatódnak benne és bevonják abba a napi áldásba, ami a tehénpásztort illeti, aki a naponta vitte neki a tányér tejet.

Azáltal, hogy ebben az életben tejével táplálja a csecsemőt megérdemeltté teszi arra, hogy egy elkövetkező életben szolgálatot kapjon. Az anyatermészet már most felkészíti őt a fáradtságos aszketizmusra, ami még előtte áll. A szent a fele fényességű glóriával egyszerűen sosem teljesítette be önmagát ezeken az utazásokon és ezért tehénpásztorként kellett újjászületnie, de amikor ez a nő belép majd, az örökké valóság teljes vonalát kapja.

“Mi van azzal a tehénpásztor-asszonnyal, aki az aszkétát szolgálta?”

“Ő számos inkarnáción keresztül fogja felfedezni teljes isteni mivoltát, miután befejez egy végtelen hosszú, ragyogó dalt, itt a mennyben. Egy újjászületésében a nőnek az anyósaként fog újjászületni, akit láttunk a gyermekét szoptatni. Abban az életben ő fogja öntözni a spiritualitás magját a menyében, azáltal hogy a szentséges odaadás példaértékű életét éli. Egy másik életben, amiatt az erős húzás miatt, amit nemrég tapasztalt hetvenhét éven keresztül, egy olyan tehénpásztor férjeként fog születni, aki nő, feleség és anya, tejjel tele tálakkal. Ez az utazás addig fog folytatódni számára, amíg minden tudatossága önmaga feláldozásából teljesedik ki, és nem hamarabb, csupán más áldozati útjának szolgálatára feltéve életét. De ez még messze van, sok jövőbeli ciklussal távolabb. Most az a végtelenül hosszú idő érkezett el, amikor hárfán játszanak és az Úr ezekből a hanghullámokból fog egy új univerzumot formálni. Sok szent vár arra, hogy megtestesüljön, mint az új univerzum matriarchája és patriarchája, és nekünk támogatnunk kell őket.

(http://www.ahymsin.org/docs2/News/1512Dec/00.html)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.