Teveli Zsanett

Több mint 10 éve gyakorlom a jógát, mellyel már a kezdetekben a Himalájai Tradíción belül ismerkedtem meg. Az első jógaóra rögtön elvarázsolt, azaz egyszerűen visszahozott a jelen pillanatba és életem valódi megélésébe. Tapasztalatom szerint jelen világunkban a legtöbb időt a jövő tervezésével és a múlton való rágódással töltjük, s elfelejtünk jelen lenni saját életünkben. Testünk tudatos átmozgatása és megtapasztalása mellett a jóga ezt tudja megadni nekünk, így egyre inkább teljes és örömteli életet élhetünk.

Már gyermekkoromban, tizenévesen meghatározta életemet a testmozgás: 10 évig hosszútávfutó voltam, majd 1997-től társastáncot tanultam. A hosszútávfutás egyéni sportként megtanított a kitartásra, küzdésre, állóképességet és erőt adott, míg a tánc a közös mozgást és az egymásra figyelést jelentette számomra. A jógában később újra felfedeztem mind a futás, mind a tánc értékeit, s a mozgás öröme mellett egy mélyebb belső odafigyelés is kialakult bennem. A jóga rengeteg pozitív változást hozott életemben és nagyon sok fordulóponton átsegített. 2013-ban végeztem a Himalájai Tradíció oktatóképzésén.

A jóga mellett 2008 óta shiatsu masszázsal foglalkozom, és 2012 tavaszán végeztem alternatív mozgás- és masszázsterapeutaként. A shiatsu gyakorlása által is egyre közelebb kerülök belső középpontomhoz, és örömmel tölt el, hogy egy ilyen finom és hatékony módszerrel segíthetek másokon.

Órám:
Himalájai hatha jóga, kezdő-középhaladó

Helyszín:
Himalájai Jóga Tradíció Központ