Silence, 2015 Augusztus, Tihany, Belső tó

VIGYÁZAT! Ez itt kérem még a csend ritmusában íródott, lehet, hogy nem sűríthető a kávészünetbe, vagy tovább tart, mint öt LÁJK.

Szerző: Diószegi Ili

A nyári csendtáborban az a jó, hogy már jó előre tudjuk az időpontot, így aztán időben elkezdhetjük ünneplőbe öltöztetni a szívünket. Ahogy közeledik, növekszik a belső izgalom is, vajon mit tartogat majd ez a gyakorlás? Van-e olyan belső tartalom, üzenet, ami már jó régóta bebocsátást kér, és itt mutatja meg magát, vagy egyszerűen csak megpihenhetek legbelsőbb önmagamban? Hiszen minden alkalom más és más. Szvámi Ritaván egy korábbi csendgyakorlásom előtt ezt tanácsolta:

Ne várj válaszokat, csak az igazat és valódit, adassék, hogy csendedből kibontakozzon a teljesség forrása, amely Te magad vagy.

Az idei csendtábor több szempontból is különleges volt. Ez volt az első alkalom, hogy az eddigi egy hét helyett két hétig élvezhettük tanáraink jelenlétét. Szvámi Ritavan, Stoma Parker és Ashutos Sharma eddig megszokott csodás hármasából ez alkalommal Stoma és Ashu látogatott el hozzánk. És ez volt az első alkalom, hogy Szvámi Véda „wireless” módon volt jelen közöttünk.

2013-06-23 19.12.55

Elindulunk, korán szeretnénk megérkezni. Egyszerre csak felbukkan a Balaton kékje, amely annyiféle színű és árnyalatú, hogy nincs is rá ennyi szó. Leutazásnál már-már kötelező süti – kapucsínó stop egy füredi cukrászdában, majd elnyújtózva felbukkan a tihanyi domb, lassan ráfordulunk a gesztenyefákkal szegélyezett ösvényre, ami a kapuig kísér. A kőkerítésen át bekukkantunk az udvarba, az ismerősen kacsintó levendula házra, felbukkan a Belső Tó. A kapu mindig nyitva áll. Örülünk egymásnak, az újonnan érkezőknek. Átöleljük rég nem látott társainkat, szeretnénk szavakkal megosztani önmagunkat és egymást, amíg ez lehetséges, mohón, sietve, habzsolva egymás jelenlétét. Hozzuk a város zaját és zsongását önmagunkban.

Kissé elfogódottan várom a nyitókört. Nehéz a szívem a friss veszteség érzésétől. Az elmém ért mindent, hogy ez csak átalakulás, eggyé olvadás a végtelen fénnyel, és persze tudtam is, hogy ez meg fog történni, de a szív mást is mond, a szív érzékenyebb műszer. Stoma és Ashu ezt pontosan tudja, így elkezdenek mesélni arról, ami kimondva – kimondatlanul foglalkoztat: hogyan távozott Szvámi Véda, hogyan fog folytatódni az élet ezután. Mindketten teljes egyetértésben úgy döntöttek, a legjobb, ha a terv szerint folytatják utazásaikat, hiszen sokkal nagyobb szükség van rájuk most a világban.

Stabil, szeretetteli jelenlétük, mint gyógyító balzsam szivárog lelkembe, egyre bizonyosabbá válik számomra a folytonosság, egyre könnyedebbé válik a lélegzet.

Utolsó csevejek, kacsintások és kapcsolódások, majd megkezdjük a csendet formálisan is. Az elme még hangos, számos jobbnál jobb ötlete támad, csak ne hagyjam őt cserben, érezni szeretné, hogy fontos. Ismerem már, mindig ez van. Reszket attól, hogy megszűnik, hogy van valami, ami rajta kívül létezik, a forrás, ahonnan ő is ered, és ha ez a forrás feltárul, az elme beleolvad. Nincs jobb ötletem, csak a jól bevált trükk: mantrát adhatok neki és a lélegzet fonalát. Eleinte csak egy-két mantra játszik, majd – mivel ő nagyon trükkös – a belső tér egy mantra kavalkáddá, valóságos játszótérré változik. De most ki álmodik kit? Lehet, hogy ez a finom őrület határa? Szerencsére a testtel is lehet dolgozni, jönnek az eleinte soha véget nem érőnek tűnő ászana gyakorlások, napok kellenek, amíg hozzálassulok a folyamathoz, a végtelen csípőkörzésekhez, dvikonászanákhoz.

Aztán lassanként megtörténik. Enged a sürgetés, a mindennapi élet ritmusának szorítása. Örömmel nyújtózom bele a hosszú folyamatokba, hogy 5 percig tart elsétálni egy egyébként 1 perces szakaszon, hogy hosszan rágok meg és ízlelek minden falat ételt, megérzem az ízek szétáradó örömét, a délutáni álmos pihenést, vagy lebegést a Balatonban. Hogy milyen sajátos ritmus és alakzat szerint szállnak a madarak a tó fölött; micsoda illata van a szomszéd kertből oltárra elcsent fehér rózsának. Hogy váratlanul, de azért gyakran hullanak a csillagok – némi izgalom, mi van, ha a kedvencem, a Göncöl is leesik? Hogy milyen szép a villámlás, és mennyire lehet várni az esőt (régen ezt külön kérték, énekeltek, táncoltak hozzá). A szomszédos színpadról a Csík koncert feltartóztathatatlanul betóduló életöröme. Hogy milyen fantasztikus az államon végigcsorgó dupla csokis magnum egy forró délutánon. Hm, a szamádhiban vajon van csokis magnum?

2013-06-23 19.51.00

Persze, gyakorlunk is, sokat. Erről mesélhetnék hosszan. Ahogy ászana gyakorlás közben Ashu egy-egy érintése könnycsapot nyit. Ahogy Stoma csilingelő gyermeki éneke egyszerűen szívbontó. A minden esti shubaratri, a szívbarlangban kinyíló kép füstölővel, csupor tejjel, tiszta lánggal, lágy szellővel, illatos virágszirmokkal. A kacagtató történet Csudájjáról, a megvilágosult nőről, aki igencsak bevet mindent, hogy szegény kis férjecskéjének leessen a tantusz :). Akanda dzsapa finoman rezgő közös tere, amely körbeölel bennünket. Valójában mégsem erről szeretnék most mesélni, mert van valami, ami ennél sokkal fontosabb.

Azokról az emberekről szeretnék mesélni, akik eljönnek hozzánk időről időre. Akik újra és újra elhagyják az otthonukat és családjukat, azért hogy itt lehessenek velünk. Akik fáradhatatlanul repülőre szállnak, kontinenseket szelnek át, azoknak az ételeknek örülnek, amit éppen kínálnak számukra, azon az ágyon pihennek, ahol éppen lehajtják fejüket. Örömmel, mosolygó elmével élik meg és hordozzák a múló, lehet hogy rozoga, fájó testet. Személyes gyászukat félretéve hozzánk sietnek, még ilyenkor is. Mindeközben a létező legnagyobb ajándékot hozzák, amit talán soha máshol nem tapasztaltunk eddig: megmutatják a szeretet valódi értelmét és jelentését, ami mindenre és mindenkire válogatás nélkül ráragyog, úgy, hogy semmit sem kér cserébe, semmit sem tart meg magának. Önzetlenül és feltétel nélkül.

Finom fuvallat simítja végig a belső tereket.

Végül csak a hála marad.

Köszönöm.

Silence, 2015 Augusztus, Tihany, Belső tó” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Kedves Illy!
    Nagyon tetszett az írásod. Magával ragadó, szinte ott voltam köztetek. 🙂
    Jó volt olvasni.
    Ági

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.