Síva – IV. rész

Van tehát az énség. A jógahagyományban az említett énséget igyekszünk kitágítani. Kezdetben a testtel azonosítjuk magunkat, de Énünket kitágíthatjuk mindenre, mivel az Én (Self) egy egyetemes, mindent átható elv. Mindennek van Énje. Még egy kőnek is van egója.

Az énség önmagában nem okoz problémát. A probléma az énség korlátozottságából ered.

Mindig, amikor a figyelmünket a bennünk rejlő Fényre fordítjuk, énségünk is ehhez kapcsolódik. Itt ugyanarról a Fényről beszélünk, amely megvilágítja az elmét. Az elme csupán eszköz. Csak akkor lép működésbe, amikor a tudat Fénye átáramlik rajta. Olyan ez, mint egy teleszkóp vagy mikroszkóp esetében: Az elmének nincs saját fényforrása. Az elme egyszerűen egy eszköz.

Az említett Atma-Purusa elv egy harmadik erőhöz is kötődik, melyet Isvarának nevezünk. Isvara (jelentése szerint Isten) az az erő, mely uralja a dolgokat. A belső Én az, amely Isvara.
Ez az említett belső Fény, a figyelem, a tudat ereje. Nem abban az értelemben vett erő, hogy van egy jobb fegyvered, hogy több ember dolgozik neked, hogy dagad a bankszámlád, mert ez az erőnek és a hatalomnak egy fajta korlátozott kifejezése.
Létezik viszont egy belső erő, egy belső uralom, mely által az egyén Istenhez (a kozmikus Isvarához) kapcsolódik. Mert az Atman, a Purusa az, aki természetes módon ural mindent, ami a Prakriti vagy a Mája birodalmába esik.

Más szavakkal, ha Önmagad vagy, akkor minden változás magától megtörténik. Ha viszont mindent egyedül próbálsz megtenni: na, abból születnek a problémák. Ha pedig megpróbálod előírni másoknak, hogy mit tegyenek, az még nagyobb problémát okoz.

Inspirálni másokat azonban lehetséges, ha az irányítás elvét úgy gyakoroljuk, hogy közben saját középpontunkban maradunk. Itt újra a Síva elvvel találkozunk, a kerékaggyal és a körülötte kibontakozó erőkkel. Ha szeretnéd, hogy pörögjön a kereked, maradj a középpontban. Ha kimész a peremre, lehet, hogy egyszerűen elgázolnak. Sajnos mindnyájan leginkább ez utóbbit tesszük.

Minél kevésbé avatkozunk be személyesen, a dolgok rendszerint annál jobban működnek maguktól is.

Isvara azaz elv, mely uralja a világegyetemet, mely újra és újra visszatér a nyugalom, a csend, az állandóság állapotába. Hozzá kötődik a Purusa negyedik aspektusa, mely Brahman, a legmagasabb, abszolút valóság. Brahman a végtelen, teljes, határtalan kiterjedés, az a rezgés, ami nem árad ki, mely önmagában tartalmazza a végső én- és valóság-tudatot. Ha mélyebb Énünkbe, mélyebb öntudatunkba belépünk, fokozatosan kilépünk majd az időből, a térből és a megnyilvánult valóságból.
Ezzel felépítünk egy bizonyos kapcsolatot azzal, ami a megnyilvánulatlan, ami a transzcendens. Azt mondják, hogy a kozmikus Purusa számára az egész világegyetem a test. Ha azonban az egész világegyetem a Te tested, akkor a lényednek összességében többnek kell lennie, mint az említett univerzum.
Ez a lét nem az idő, a tér és az okozat birodalmában lakozik, hanem ez az időnek, a térnek és az okozatiságnak a tanúja. Ez mind az egyéni, mind a kollektív szintre egyaránt vonatkozik. Ez tehát Síva mint Purusa – Purusa, Atman, Isvara, Brahman.

Ezt a Sívát gyakran Mahesvarának is nevezik, mivel uralma az összes kozmikus erőre kiterjed. Nevezik Paramesvarának is, a legfelsőbb Istennek, aki Brahman, aki Nirgúna, aki meghaladta Isvara minőségeit. Isvara a minőségek összessége, de mondhatnánk azt is, hogy Ő az, aki a minőségek belsejében jelen van.

Ezek nem csupán filozófiai elmefuttatások. Inkább annak a megértését szolgálják, hogy a saját teljességérzetünk, a személyazonosságunk, az énségünk, a valóságérzetünk hogyan tükröz egy szélesebb, kozmikus elvet. A Síva elvet, ami az ellentétek és dualitások nélküli transzcendencia természetes állapota. Ezáltal teszi a Síva elv számunkra is lehetővé korlátaink meghaladását.

A fent tárgyaltak a Síva elv harmadik aspektusához vezetnek bennünket, a pránához. A prána az egy olyan erő, aminek már jobban a tudatában vagyunk. Annak ellenére, hogy a prána valószínűleg a legösszetettebb és legsokrétűbb az összes többi elv közül.

Időnként a pránáról, mint lélegzetről vagy légzésről beszélünk. A lélegzet nem prána. A lélegzet egy jele annak, hogy van prána a testben. De a lélegzet magában még nem prána. Azért lélegzünk, hogy a pránát a testünkben tartsuk, mivel az anyag saját természeténél fogva még nem pránikus, azaz nem élő. A test az elemeknek egy különleges kombinációja, mely lehetővé teszi, hogy a prána benne lakozzon. Amint ez a folyamat megszakad, a prána „kiköltözik” a testből és elillan. Természetesen ennek a pránának megvan a fizikai megfelelője.
A jógatudományban öt kósát ismerünk (pancsakósa), melyben a prána alkotja a pránamaja kósát. Ezt nevezzük a megnyilvánult pránák szférájának. Létezik viszont egy szubtilis prána az elme szintjén is. Ánanda (üdvösség) pedig a prána mélyebb, okozati szintjének a megnyilvánulása. Ánanda tehát szintén prána. Valójában a prána az univerzum energiája. Még az élettelen energia is az élő energia egyfajta tükröződése. Ezért mondjuk azt olykor, hogy Prakriti is a prána. Prána a gúnák értelmében lehet szattvikus prána, radzsasztikus prána, tamasztikus prána.

siva-4-300
Prakriti egy folyamat, egy energia, egyfajta mozgás. Ezen elemek mindegyike egyfajta megnyilvánulás. Az említett megnyilvánult prána mögött létezik azonban a meg nem nyilvánult, a transzcendens prána, mely nem más, mint Síva. Síva a prána a prána mögött, az Abszolútum pránája, a halhatatlan prána, amelynek csak egy része tükröződik a megnyilvánultban.
A pránával való munkában megpróbáljuk a külső pránákat a belsőkhöz igazítani, hogy ezáltal kapcsolatba lépjünk a halhatatlan, transzcendens pránával, mely Síva pránája. Amikor sikerül egyensúlyt teremtenünk a belégzés és a kilégzés, a prána és az apána, az udána és a szamána közt; amikor sikerül megvalósítanunk azt a csendes, mozdulatlan pontot, e csendes pont maga Síva.

Ez a csendes pont teszi lehetővé az energia áramlását a magasabb szintek felé. Minden egyensúly Síva terébe visz. Amikor pedig valódi egyensúly jön létre, az személyes felemelkedést eredményez. Az egyensúly nem azt jelenti, hogy öt kiló súlyt rakunk a mérleg mindkét karjára, és ezután semmi sem mozdul.

Ha egyensúlyt hozol létre, a megnyilvánulás következő, magasabb fokára emelkedsz. Egyensúlyozd ki a tested az ászanában, és megjelenik a prána. Egyensúlyozd ki a pránát a pránajámában, és megjelenik a természetes légzésvisszatartás. Tehát van a pránának egy mélyebb szintje is.

Sok tanítás a testről, a pránáról és az elméről beszél. Itt a prána az az erő, mely összeköti az elmét a testtel, mivel a prána egyaránt jelen van a testben (ezzel ad életet neki) és az elmében is (a tudatosság energiájaként), viszont számos más tanításban, így például a jógahagyományban is, ahol e háromról beszámolnak (test, prána, elme), a prána egész más értelemben szerepel. Itt a prána a magasabb elv, nem pedig az elme. Ebben az összefüggésben a prána inkább valami olyat jelent, hogy szellem, lélek.

A prána tehát nem lélegzet, hanem lélek: lélek mint transzcendens elv, lélek mint váju, lélek mint tér. Ezt az összefüggést az Upanisádok fejezik ki a legjobban. Példa erre a Mándukja Upanisád, mely az OM (AUM) titkait fejtegeti, ahol az A az éber állapotot, a beszédet szimbolizálja, az U az álmodást, az elmét, és végül az M a mélyalvást, a pránát és Sívát jelenti. Mélyalvásban a prána jelen van, de nem úgy az elme. A mélyalvásban nincs mentális aktivitás. Ebből a szempontból itt a mélyebb pránáról beszélünk, ez a Síva alapú prána. A védikus elképzelés szerint különböző világok léteznek: Az anyagi világ, az Egek Országa, és a Kozmikus Vizek Világa (Őseredeti Tér, Nagy Prána) a Földön és az Egeken is túl. Létezik tehát ez a megértés és kapcsolódás a magasabb pránához.
Az Upanisádok ezt a pránát Purusának is nevezik, Purusa, a prána természete; a prána nem egyszerűen mint életerő, hanem mint tudat, mely egyben maga az élet is: csitta, csétanja, csájtánja – ezek mind élő dolgok. A manaszra inkább a gondolkodás, az érzések és az érzelmek jellemzőek.
Ez a Prána-Purusa tehát a Síva elv. Ez a halhatatlan Purusa és a halhatatlan prána, az a prána, mely ugyanakkor maga a tiszta Fény (Prakása). A prána, ami egyben a tiszta tudatosság is, a tiszta Én (Self). Az a prána, ami mindent feltölt, de ugyanakkor mindent meg is halad. És a Purusa, azaz a Létező a prána mögött, ami nem csupán mint erő pránikus – a Purusa, az a Lény, aki hordozza, uralja, energetizálja, illetve tükrözi a prána erejét. India legtöbb pránikus jógairányzata a saivita hagyományon alapul, innen ered a prána és a Síva fogalmak összefonódása.

A negyedik alapelv a pranava. A pranava jelentése szerint őseredeti hang, őseredeti rezgés. Gyakran az OM-mal hozzák kapcsolatba, noha azt mondják, hogy a HRIM Dévi pranavája, az OM pedig Síváé.
Ezen kívül léteznek még egyéb bídzsák is, melyeket időnként pranavaként (eredeti hangként) használnak. A pranava minden hang alapja, Sívára pedig azt mondják, hogy ő az Omkára. Síva ugyanakkor a szanszkrit ábécé „betűi” mögött rejlő kozmikus hangok forrása is. Itt tehát nem egyszerűen az emberi nyelv szerkezetéről és termékeiről beszélünk, hanem a kozmikus energiák reprodukciójáról az emberi nyelven keresztül.

Minden betű Síva dobja által nyilvánult meg, így valójában minden mantra Sívához tartozik. Főleg a magánhangzók (szvárák) kapcsolódnak Sívához, míg a mássalhangzók (vjándzsanák) a Sakti elvhez kapcsolódnak. Időnként a „sza” és „asz” hangokat (usmák) is a Síva energiával hozzák kapcsolatba, főképpen annak prána aspektusával. Síva mint hang minden „betűhöz” (aksara) kapcsolódik, avagy ő azok hordozója.
Ebben a tekintetben Sakti minden „betűk” megnyilvánulása. Azt mondják például, hogy a Kundalíni Sakti a szanszkrit ábécé ötven betűjéből tevődik össze, ezek a hangok alkotják a csakrák lótuszainak ötven szirmát. Ez ugyanaz a dolog – Síva mint Omkára, Pranava, Aksara, Szvára – a nádához is kapcsolódik.

A náda alatt a belső hangot, a hangok benső mozgását értjük. A náda tehát az a hang, ami a kozmikus rezgés, nem emberi tevékenység eredménye. Az emberi értelem létrejöttét az a képesség teszi egyáltalán lehetővé, hogy képesek vagyunk érzékelni az őseredeti hangokat. Ezeket azután különböző ábécék révén fejezzük ki, a megértésünk szintjétől, a hangképzési szerveink kialakulásától, a környezetünktől stb. függően.

Mindezek közül a szanszkrit ábécé áll a legközelebbi kapcsolatban a kozmikus hangokkal. Síva egyben ez is.

Folytatása következik…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.