Szvámi Ráma: Gájatrí mantra és szádhana

Ebben az évben a Központ alapításának huszadik évébe léptünk, valamint a Guruban való születésem huszadik évébe is. Egy ember odalépett egy nyolcvannégy éves pátriárkához: „Mennyi idős Ön, uram?” Azt válaszolta, hogy négy éves. Hogyan lehetséges ez? „Nyolcvan évig Guru nélkül éltem. Így csak az utóbbi négy évemet számítom.” Ez a mi hagyományunk.

swami_ramaSegítenétek megünnepelni a huszadik születésnapomat? Ez a központ most húsz éves. Az 1990-1991-es évet a szentség ünneplése évének szeretném megtenni. Életünk olyan egy évnyi időszakát kezdjük most el, melyre mindig úgy kell emlékeznünk, mint a megújhodás, – régi szóhasználattal élve – a konfirmáció egy évére. Ebben a törekvésünkben segítségül hívjuk a magasabb hatalmat, Gájatrí Anyát.

Mint azt tudjátok, a mantra hagyományában a mantráról, mint az Isteni Lény hangtestéről beszélünk. A legtöbb hagyomány fénytestekről tesz említést. A fényből felépült testekről, melyeket a fénylő lények viselnek. Azonban a mi hagyományunkban, az Isteni Lények nem csupán fény-, hanem hangtesttel is bírnak. Így a mantrátok hangja az isteni jelenlét megtestesülése. Ezek közül is a Gájatrít tartják az Anyának, így abban a hagyományban, ahol például a pap státuszát Pandit Upadeshre ruházzák vagy rám, az én hagyományomban azt a személyt kétszer születettnek nevezik. Először fizikai lényként születik meg a szülei által. A második születése pedig a Guru és a Gájatrí által történik. Mindannyiunknak törekednünk kellene a második születésre.

Gájatrí Anyától születni annyit jelent, mint megszenteltté válni, tisztának lenni a szívben, elménkben, beszédünkben, testünkben, étkezésünkben és kapcsolatainkban. Szeretnék most átadni nektek egy ajándékot, a szentséges év ajándékát, amelyben a Gájatrí Anyától való születést ünnepeljük.

Eddig a Gájatrí méhében léteztetek. Készülődtetek egy megszentelt születésre. Azok, akik nem látnak magukban elég erőt, vagy úgy érzik, nincsenek birtokában az áldásnak ahhoz, hogy részt vegyenek az ünneplésben, folytassák és élvezzék azt, amit elkezdtek, és ez az év olyan lesz, mint bármely másik év. A törekvések, a napi meditációk éve, s bármi másnak az éve, amit életetekből magatokban és az Isteni Lényben az Isteni Lénynek átadtok.

Biztosíthatlak benneteket, hogy a Guru-vonal soha nem rak nagyobb terhet a vállatokra, mint amennyit képesek vagytok elbírni. Azt mondják, Isten soha nem ad többet, mint amennyire a hívének szüksége van. Talán nem értjük meg ezt az igényt. Talán nem értjük meg ezt az erőt. Azonban, ha ténylegesen a Guru Szellem áldásába helyezed bizalmad, és ténylegesen felismered, hogy attól az áldástól kísérve teszed minden lépésedet, akkor a Guru Szellem visz át a szentség évén.

Ne csüggedjetek, ha megbotlanátok. Csak azok botladoznak, akik járnak. Keljetek fel újra. Minden botlásra végezzetek három Gájatrít, és lépjetek tovább. Az éves ciklust 365 napi ciklusra bontjuk. Később leülhetsz, visszahallgathatod ezt a kazettát, és leírhatod ezeket az utasításokat.

Először is, az év folyamán végig légy tudatában az Isten és a Guru-vonal áldásának. Egyetlen pillanatod sem múlhat el az áldás tudatossága nélkül. És cselekedj ebben az áldásban úgy, hogy az elsődleges törekvésed a tanulóból tanítvánnyá válás legyen.

Az angolban a ’disciple’ (tanítvány) egy gyönyörű szó, mivel azonnal felidézi a fegyelem (discipline) jelenlétét. A fegyelemét, melyet a Guru-vonal kegyelméből kapsz. Ha úgy kívánod, nevezd ezt önképzési programnak. A szentségben való önképzés programjának. Szeretném, ha meghallgatnátok egy kazettát, melynek címe „Egy jógi napirendje”. A modern életben azok számára, akik nem ásramban élnek, az ilyen napirend betartása gyakorlatilag lehetetlen. De lehet törekedni egy ilyen napirendre. Be lehet tartani egyes részeit.

A nap éjjel kezdődik, mivel, ha nem készültök fel a következő napra mielőtt elaludnátok az előző éjjel, a napotok nem fog jól kezdődni.Ezért az elalvás idejét tekintsétek a következő napra való felkészülés idejének. Szenteljétek meg az elalvást is: a meditációban, imában, mantrában és az Istennek és Gurunak való köszönetnyilvánításban az utolsó gondolat a következő legyen:

“Gurur Brahmā Gurur Vișņur Gurur Devo Maheśvarah; Guruh Sākșāt Param Brahmā Tasmai Śri-Gurave Namah”.

A teremtő Isten a Gurum, a megőrző Isten a Gurum. Az Isten, aki feloldja a vrittiket, az elme megzabolázatlan ingadozásait, a Gurum.

Az Isteni, a Mindenek Ura, Ő a Transzcendentális Legfelsőbb Brahman. Hozzá fordulok hódolattal, Neki mondok köszönetet, kezeim összeérintve mellkasom előtt, fejem lehajtva mondom ki a nevét, hódolok előtte. Kinyilvánítom, hogy „nem az enyém”.

A dolgok, melyeket korábban sajátomnak tekintettem, többé nem az enyémek. Így az aznapi „én” és „enyém” kimosódik a szívedből és elmédből, és a megszenteltek álmát alszod. Erre az évre, ha úgy akarod, tartózkodj a szexuális kapcsolattól azokkal, akik nem házasfeleid vagy nem kötelezted el magad feléjük hosszabb távon, mivel ez is házasság lényegében, és így elnyered Gájatrí Anya kegyét. Minden más férfit tekints Apáidnak, Bátyáidnak, Fiaidnak. Minden más nőt tekints Anyáidnak, Nővéreidnek, Lányaidnak. Ezek a Szentség szabályai, melyeket azóta írnak elő, mióta a nagy bölcs, Visvamitra számára megnyilvánult a Gájatrí mantra. Ezeket a szabályokat azóta is tiszteletben tartják.

A Gájatrí mantrát soha nem ismétlik a reggeli zuhanyozás előtt. Az első dolgod legyen reggel, hogy megmosod a tested a Gájatríra való felkészülésképpen. Még akkor is, ha a megszokott meditációd a nap folyamán későbbre esik, a reggeli zuhanyozás után ülj le, gyakorolj Nádi Szódanát, és minden reggel recitáld legalább tizenegyszer a Gájatrít. Elvégezhetsz egy málát vagy többet, de legalább tizenegyet (egyenkénti ismétlést). Zuhanyzás, az energiaáramok megtisztítása és tizenegy Gájatrí.

Mielőtt hozzálátsz a Gájatríhoz, először csendben recitáld a „Guru Brahma”-t. Amint leülsz, keresd és kérd az áldást, hívd be a Guru jelenlétét. A meditáció helye, amire leülsz, többé már nem a tiéd, hanem a Guru ülőhelye. Néha a jelenlétedben vagy a távollétedben a Guru eljöhet és leülhet arra az ülésre, és feltöltheti, megszentelheti a számodra. Bármely meditációt, imát, Guru invokációt vagy Gájatrít is végzel, végezd azt a külső eredmények elvárása nélkül, csak a szentséget, nyugalmat keresve: “Ettől a gyakorlattól nem várok semmit. Szentséget és nyugalmat csupán, Uram, de azt sem a magam számára, hanem ha bárhová vezet is utam, a jelenlétem vigyen békét mások életébe.” Ezzel az attitűddel ülsz le, mintha ugyanaz a Nap ragyogna a szívedben, mely az Univerzumot ragyogja be. És ennek a benned lakozó Napnak adózol hódolattal.

Fegyelem az étkezés terén: sokan közületek vegetáriánusok, talán legtöbben azok vagytok. Ha nem így van, akkor kérlek, ne féljetek a nyelvhasználattól, ami nem az angol nyelv része. De az angol nyelv is változik. Átvett olyan szavakat, mint például „decimális” és „gravitáció” a szanszkritból. Minden lényben jelen van az isteni. Árts oly keveset, amilyen keveset csak tudsz. Tégy fogadalmat nem arról, hogy teljesen mellőzöd az ártást, hanem arról, hogy amennyire csak lehet, gyakorlod a nem-ártást. Az ahimszát, az első jámát gyakorolni kell. Légy annyira a nem-ártás gyakorlója, amennyire azt jelenlegi képességeid megengedik. Ez a spirituális előrehaladottságod szintje. És legalább azokat az állatokat kíméld, azokat az úgynevezett állatokat, melyek tejet adnak neked, mint az Anya. Légy hálás értük. Mikor édesanyád nem adott többé tejet, volt egy állat, a tehén, mely megadta neked azt a tejet. Így, még ha nem is vagy vegetáriánus, ne edd meg a tejet adó Anyák húsát. Ez alapvető követelmény ettől a naptól fogva, ha szeretnéd, hogy a Gájatrí továbbra is Anyád legyen. Máskülönben ne végezd a Gájatrít.

Két tárgy van, melyeket a Guru kegyelméből megáldhatok számotokra. Csak a Guru adhatja át az áldást. A Gájatrí jantrát és egy 27 szemből álló málát, melyet nem feltűnő módon használhattok. Ezt a kettőt tartsátok a tárcátokban vagy zsebetekben. Bárhol is vagytok, a 27 szemből álló málát viselhetitek, mint díszt. Senki nem tudja mi ez. A rendszeresen használt málát mások olyan keveset lássák, amennyit csak lehet. A málá váljon láthatatlan tárggyá. Abban a társaságban, ahol ülsz és meditálsz, ott rendben van, de ne mutassátok meg másnak. Ez egyfajta rezgést hordoz. Miután egy tárgyat egy bizonyos ideig a kezedben tartasz, felveszi a rezgésedet, és azt a rezgést nem szabad, hogy mások elvegyék. És tarts magadnál egy kis, 27 szemű füzért is. Ezt bárhol is vagy, el tudod rejteni a kezedben. Látod, így. Ennyi az egész. El tudod rejteni a kezedben, és folytathatod a gyakorlást. Vagy tarthatod a kezed a zsebedben, és ez a két tárgy emlékeztetni fog rá, hogy Gájatrí Anya gyermeke vagy.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.