Szvámí Véda – VII. előadás 1. rész

A spirituális és meditációs gyakorlásban való fejlődés jeleiről fogunk ma beszélni. Vagy még inkább az állomásokról beszélünk. Azok, akik nem tudnak az egész előadássorozaton jelen lenni, keressék majd a hangfelvételeket.

A legfontosabb állomások a csakrák szintjei. Azt hogy 6, 7, 8 vagy 9 csakra van-e, korábban már részletesen elmagyaráztam, és ha elolvassátok az új könyvemet a kundaliníerő rejtelmeiről, ott még részletesebb magyarázatot találhattok.

A fejlődés, gyakorlás különböző szintjeihez különböző csakrák tartoznak, több ezer csakra van, még az ujjbegyeidben is vannak csakrák. Bármely pontot, ahol 3 vagy annál több energiaáramlat találkozik, csakrának nevezünk.

Ezt korábban is sokszor említettem, ahol 2 energiaáramlat találkozik, azt szanthinak nevezzük, ahol 3 vagy annál több energiafolyam találkozik, azok a csakrák.

Rengeteg romantikus spekuláció övezi a csakrák energiájának a felébredését, mindenki azt szeretné, ha felébrednének a csakrái, és el is képzelik, hogy ennek vagy annak a csakrának az energiája feléledt. Nagyon röviden el fogom nektek mondani, ha nem is az összes, de 1-2 nagyon fontos jelét a csakrák megnyílásának. Tartsd ezt észben és ne engedd, hogy félrevezessenek a romantikus spekulációk és fantáziálások.

Annak a legfontosabb jele, hogy valakinek megnyílóban van vagy megnyílt a múladhára csakrája az, hogy az illető stabillá válik. Stabilizálódik, megszilárdul a házassága és ő maga is a házasságában, a munkájában és az egész életében, mert stabilizálódtak, kiegyenlítődtek az érzelmeik, és nem hullámzik folyamatosan a hangulatuk.

Ide tartozik még, hogy a testhelyzetük, az „ászanájuk” stabillá válik. Az, akinek nyitva van a múladhára csakrája, természetesen, erőlködés nélkül tud 4 órán keresztül kényelmesen ülni, ha hosszan meditálni szeretne, anélkül, hogy kényelmetlenséget tapasztalna. Ez az, amit én keresek.

Annál, akinek nyílóban van vagy már ki is nyílt a múladhára csakrája, kialakul egy természetes és folyamatos múlabandha, folyamatos gyökérzár. És most is fontos, hogy ne kezdd el „csinálni, gyakorolni” a múlabandhát

Emlékszem még régen, lassan 40 éve lehetett, 41 éve, egy nagyon magas szintű gyakorló hölgynek adtam egy mantrabeavatást Minneapolisban. Az emberekre jellemző, hogy olvasnak valamit, és aztán elkezdik azt gyakorolni. És ez a hölgy azt olvasta valahol, hogy a jógiknál folyamatos a gyökérzár jelenléte, úgyhogy ő is elkezdte gyakorolni és nagyon igyekezett, folyamatosan próbálta létrehozni a gyökérzárat. Semmi gond.

Három hónappal később Szvámí Ráma, a Guru Dévám felhívott engem Chicagóból, és azt mondta: „Azt a hölgyet, aki segített neked a „Kereszténység és meditáció” elvonulást megszervezni, szeretném őt látni.” Megvolt az a szokása, hogy mindig kiválasztotta a legjobb tanítványaimat, és elvitte őket, abban a pillanatban, hogy elértek egy pontra, már el is tűntek, elmentek az én Gurumhoz, ami a legnagyobb ünnep számomra, és én elölről kezdtem a munkát új emberekkel.

Tehát magához hívta ezt a hölgyet. Nekem fogalmam sem volt arról, hogy ő így gyakorolt,  de Szvámídzsí, amint a jelenlétébe érkezett a hölgy, így szólt: „Ne gyakorold annyit a gyökérzárat.” Ez is arra mutat, hogy a Guruk több titkot rejtenek magukban, mint amennyiről nekem tudomásom lehet.

Tehát, amint a múladhára csakra elkezd megnyílni, a gyökérzár természetessé válik, várd meg, amíg természetessé válik. Amikor leülsz meditálni, várd meg, hogy a csakra energiája felemelkedjen olyan módon, hogy természetesen létrehozza a gyökérzárat erre az időre. Ahogy beszéltem már a természetes módon kialakuló múlabandháról, úgy beszéltem a természetesen kialakuló kecshari bandháról is.

Az illető, akinek a szvadistána csakrája nyílóban van – ne ijedj meg, és ne engedd, hogy a házastársad megrémüljön attól, amit mondani fogok – az illető, akinek a szvadistána csakrája nyílóban van, természetes módon cölibátust kezd gyakorolni. Brahmacsarjává válik. És ez a rengeteg szóbeszéd a szvadistána csakráról és a szexualitásról mind szemét.

A szvadistána csakrának semmi köze nincs a szexualitáshoz. A brahmacsarjához van köze. Egy brahmacsarja ereje itt lakozik.

Ha te házastársi viszonyban élsz, a nemi élet gyakorisága csökkenni fog, ne ijedj meg. Hadd mondjam el az egyik legalapvetőbb szabályszerűséget az élvezettel, örömérzettel kapcsolatban: minél kisebb a gyakoriság, annál nagyobb az intenzitás. Amennyiben türelemmel és szeretettel merültök el az együttlétben, éntelen szeretettel.

És a férfi nem tapasztal többé magömlést. És eljön az idő, amikor a cölibátus természetessé válik, de az még nagyon messze van.

Ne ijedj meg, és ne mondd, hogy nem akarok meditálni, mert megijesztem vele a férjemet vagy feleségemet, nem holnap fog ez mind megtörténni.

Annak, akinek nyitva van a szvadistána csakrája, a sziddhászana (beteljesült póz) természetessé válik. A múladhára és a szvadistána. Ez a kettő együtt teszi a sziddhászanát egy tökéletes pózzá.

Most olyan dolgokat mondok el nektek, amik nem találhatóak meg könyvekben, bármi, amit tanítok neked, a saját önéletrajzom része, nem könyvekből származik.

Az illető, akinek a manipúra csakrája nyílóban van vagy megnyílt, megismeri a pránikus energiák keringésének módját a személyiségben. És megismeri a prána generálásának a módját.

A sebészeim 20 évvel ezelőtt azt mondták, ha ez az ember felül egy repülőre, neki annyi, bele fog halni. Ezt mondta a szívsebészem. Azóta 20 világkörüli előadássorozatot tartottam. Még nem vagyok halott, be tudom bizonyítani.

De sokat használom a re-energizáló, újratöltő folyamatokat.

De a manipúra csakrát a legnehezebb valamennyi csakra közül megnyitni.

Az illető, akinek az anaháta csakrája nyílóban van vagy megnyílt, érzelmileg stabillá válik.

Érzelmileg függetlenné válik. Többé nem szenved az érzelmi függőségtől, szükségem van rá, szükségem van arra, szükségem van a törődésre, szükségem van a szeretetre.

Szükségem van a szeretetre igen, ami azt jelenti, hogy szükségem van arra, hogy szerethesselek. Szükségem van arra, ahogy szerethessek másokat. A szeretete éntelenné válik, univerzálissá válik, és bárki, aki a jelenlétébe kerül, azt érzi, hogy szeretik. Ez történik, ha a szívcsakrád megnyílóban van vagy megnyílt. Bárki, aki a közeledbe kerül, érzi, hogy szereted.

Az illető, akinek a szívcsakrája nyitva van, látja a lefelé és felfelé áramló energiák interakcióit, és azt, hogy hogyan lehet a kettő között a teljes egyensúlyt létrehozni.

A szívközpontban van egy lefelé néző háromszög és egy felfelé néző háromszög egybefonódva, a Siva-Sakti háromszög, ami olyan, mint a zsidó Dávid-csillag.

A muszlim félhold a szvadistánában van, a szvasztika a manipúrában és a Dávid-csillag a szívben, akkor mi a vallásod tulajdonképpen? J Harc, harc, harc, örökös harc.

Most csak nagyon egyszerű formulákat adok nektek.

Az, akinek a torokcsakrája nyitva van ékesszólóvá is válik, és természetes módon csendbe is süllyed. Egyetlen szava sem vész kárba. Szavai hatékonnyá válnak, és természetes módon csendbe merül, nem akar beszélni, hiányzik a vágy. Uralni tudja az éhséget és szomjúságot.

Azoknak, akik bulémiában vagy anorexiában szenvednek azt szoktam javasolni, hogy fókuszáljanak a torokközpontra. Azoknak, akik idült, elhúzódó köhögésben szenvednek, azt mondom, hogy fókuszáljanak a torokközpontra, és vizualizáljanak egy teliholdat, de persze vannak ennek finomságai.

Tehát az, akinek megnyílt a torokközpontja, nem kiabálja tele többé a világot, kifejleszt egy csendes, derűs, de hatékony hangot, nagyon megválogatja a szavait, a nyelvek mesterévé válik, de nem dicsekszik ezzel a tudásával, és a csend természetes állapottá válik számára.

Az, akinek az adzsnyá csakrája nyitva van, valójában a szívcsakra és az adzsnyá csakra együttesen megadja neked az intuitív tudás képességét. A kettő együtt. Ez a kombináció egy olyan titokban jön létre, amelyet úgy nevezünk, hogy daharákása, amelyet megtanítottam a 20 mantrabeavatónknak, ők tudnak erről. 

Akinek az adzsnyá csakrája nyitva van, annak az intellektusa kivirágzik, a tudás könnyen jön számára.

Tudjátok, hogy sosem készítek előadástervet, nincsenek jegyzeteim, amiket felolvasok. Amikor írok, csak egyszer írom le, amit szeretnék, és utána megengedem, hogy a többiek elvégezzék a nyelvhelyességi és nyelvtani finomításokat, én egyszer írom le, és sosem tervezem meg előre.

Nem ülök le, nem készítek feljegyzéseket arról, hogy mit fogok leírni, milyen fejezetbe, semmi ilyesmit nem csinálok.

De ez az illető nem használja ezt az intellektust a száraz intellektuális módon.

Ez alkalommal nem fogok beszélni a szahaszráról, az ezerszirmú lótusz csakráról, mert talán ez a hat elég egyelőre nektek. És találkozunk a mostanitól számított hetedik inkarnációtokban, ha a Gurum engedi.

Kicsit visszatérek a torokcsakrához. Bármilyen meditatív folyamatban… Bármilyen meditatív folyamatban… Bármilyen meditatív folyamatban, a hangod minősége gyengéddé és szeretetteljessé válik. A hangod minősége gyengéddé és szeretetteljessé válik, amikor a világban jársz-kelsz. És amikor meditációt vezetsz, ki fog alakulni egy különleges meditatív hangod. A magas szintű tanítóink közül vannak, akiknek már sikerült ezt a meditatív hangot kimunkálnia.

Nemrégiben két kurzust is tartottam a meditatív hang kialakításáról, azokból tudsz még meríteni, az egyik 2011 decemberében, a másik 2012 márciusában került megrendezésre. Hogyan munkáljuk ki a meditatív hangunkat?

Tehát ezek voltak a csakrák megnyílásának az alapjai.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.