The Perennial in the Millenium – Az Örök az ezredfordulón

Próféta, jós, bölcs,
Mit hoz a következő ezredév?

Csipkebokrot ültettem,
Áldanál-e liliomokkal, amint ez időösvényt járom?

Kalandorrá tett sarjaimért
Mondanál-e bölccsé tévő imát?
Így erősödnek, bővelkednek és megédesítik a keserű tengereket.

Vajon ekként tesznek-e majd?
Mit hoz nemzedékemre a következő ezredév?
Próféta, mondanál jövendölést?

A próféta az isteni mennyből dörög,
A bölcs lelkünk mélyén susog.

A következő ezredévet ma választod, s alakítod.

Írtsd ki most csipkebokraid, ültesd a liliomokat helyükbe, s nemzedéked idő-ösvényét majd illatos, puha szirmok szegik, s minden szirom belső tisztulási munkád sikere lesz.

Édesítsd az elméd, s a föld vizei édesek maradnak, egyre édesebbek a múló évek alatt.

A csemeték, fák virágzanak, árnyat adnak, gyümölcsöt teremnek, megtartják a talajt az erózióval és a féktelen áradásokkal szemben. A számtalan gyógynövény erősödik, és betegségekre gyógyír lehet.

A föld emlői finoman szoptatnak majd, durván nem marunk bele, és Gaiá-t sem árusítjuk egy pöffenetnyi kéményfüstért rabszolgaként.

A folyók és vizek frissen, tisztán áramlanak, életet adva mindnek, ki bennük gyökerezik, vagy finoman kortyol belőlük. Az esők táplálnak és élénkítenek, nem égetik a bőrt vagy perzselik fel a talajt.

A föld kék selyemsálja folttalanul hullámzik és kibontja a kigondolatlant.

Erély, amellyel csak az Anyai szeretet párosítható.

Az emberi világ nem birtokolhatja a bolygót.

Csak bizományként tarthatja fenn.

A táplálékhoz friss ételekből jutunk, amelyeket sérülés és durvaság nélkül gyűjtünk, nem ontunk vért, nem szívjuk ki az életet a többiekből a földön, és ez az étel táplálni fogja – harmóniában az évszakokkal – először az elmét, aztán a fizikai testet is.

Négylábú testvéreink, a szárnyasok, s azok, akik a hasukon csúsznak, s az uszonyokkal merülők nem lesznek foglyok, s vérük se falánkságból, se torz szórakozásvágyból nem ontatik.  Az ember elfelejti a félelmet, minden faj az emberrel békében, kölcsönös egyetértésben, igaz szívélyességgel létezik.

A kapcsolatok táplálóvá válnak, így mindenki megfizetve adósságát, a különböző korcsoportoktól, családi helyzetekből tanul és nem egy gyakorolja a hatalmat, míg a többi remegve enged az oktalan erőfitogtatásnak.

A szeretet törvénye érvényre jut, minden külső erőltetés nélkül.

Az erény önmagát védi meg, nem lesz védelemre szüksége.

A közösség ügyei alkalmat teremtenek, hogy kipróbálják az egyén megegyezésre való hajlamát a versengéssel és az összeütközéssel szemben. Minden verseny az erény mélységének próbája lesz.

Az emberiségnek fel kell fedeznie az állandóan benne versengő, rosszindulatú belső erőket, amint a csend egyhegyű dárdájával mélyre hatol.

Minden határt, amely megosztja a földet, le kell rombolni, mint a Berlini Falat. Minden rezsim megbukik, csak a kultúrák irányítják majd önmagukat kölcsönös megbecsülésben, megosztva mindazt, ami ösztönöz.

A gyerekeket becsülni fogják tisztaságukért, szárnyaikat nem vágják majd le égi röptükben, se szórakozással nem mocskolják be ártatlan fényük fehér köntösét. Az elsődleges tanítás egy személyes életfilozófia kialakítása lesz, a másodlagos, hogy e filozófia segítségével élvezzék az élet örömeit, míg a legmagasabb szintű képzés a spirituális én felismerését hozza majd.

Az oktatás lényegévé válik, hogy a lelkeket megszabadítsa az anyaggal való azonosítás kötelékéből. Ez nem kevesek kiváltsága lesz, megerősítve a még kevesebbeket, s ezzel lélekölő munka rabszolgájává téve számtalant, pusztán azért, hogy kenyeret tegyen éhes asztalára. Nők, filozófusok, bölcsek fogják ezt megtanítani, oktatók segítségével, akik a szeretettől vezetve intuitívan lépnek be elméjük szeretett gyermekének szívébe.

Miután az ősi elmeművészeteket tömegesen felélesztik, minden tudomány tudásanyaga nagyon rövid idő alatt kinyerhető lesz, nem nyomasztva az elméket súlyos terhekkel, a legrövidebb úton elérést biztosítva a rejtett kamrákba is.

Azoknak, akik a természet valóságainak misztériumaiba hatolnak be és felfedik a még nem ismert igazságokat, kapcsolatba kell hozniuk ezeket a lélek fel nem fedett valóságaival, így a lélek ad életet a tudomány testének.

Semmilyen csoport nem lesz eltiltva ceremóniáktól, rituáléktól, ünneplésektől, más szentségeitől, de kritizálva és kényszerítve sem lesz arra, ami számára idegen, de a másiknak beteljesülés. Mindenki tisztelettel kezeli az idegen gondolatot, szót, cselekedetet és személyt.

Minden vallás közösen használja a teret ugyanabban a templomban-zsinagógában-katedrálisban-mecsetben, mind összegyűlik egymás mellett, saját könyvéből imádkozva, elmélyülve saját látomásaiban. Tiszteli egymást pap és hívő, szerzetes és követője. Mind dicsőítően énekel századok szentjeinek, a kiválasztottaknak, csendfogadalmat téve vagy dalolva, Név-nélkül és minden nevén ismerve Istent.

Bárdok és költők, nem az elemzők őrzik majd meg a hőskölteményeket és verseket, amelyeket szívből énekelnek és recitálnak majd minden éjjel lobogó falusi, közösségi, külvárosi örömtüzek mellett, egy nyelv sem lesz kevesebb a másiknál.

Az egész társadalom fáradhatatlanul adja át magát a gyűjtésnek, megőrzésnek, értékes örökségként adva tovább minden bölcs és szent szöveget. Mindenki úgy értékeli ezeket a tudás-tárházakat, mint összegyűjtött bőséget, kincseskamrai gyémántokat.

A pihenés és a szórakozás a lélek szépségét fogja gazdagítani, és nem egy nyugtalan izgatottság marad, amelyet az elme mondhatatlan, időleges, mulandó érzéki kielégülésének éhsége sarkall. Az emberi testekkel való kereskedés megszűnik, mindenki a lélek házaként fog rájuk tekinteni. A sportbiznisz eltűnik, a sport az emberi érték gazdagítására lesz.

Tudván, hogy a test gyógyulása a testben van, a teljes személyiség egészsége pedig az elmében, először a rosszindulatú érzések rosszindulatúságát kell megelőzni, majd megszüntetni, ha megjelennének. A gyógynövény kivonata és gyökere a test életerejét kell, hogy táplálja; harmonikus, tápláló anyagokkal, különben legyengül a védtelen kényeztetésben.

Az ásvány fénye, a tövises dudva és bogáncs ambróziája és a kígyóméreg nektárja is kivonható a vérmes által, hogy olajat adjon az élet lámpásához, hogy folyékony fényt adjon minden folyadékcsepphez, amely a vénában áramlik, de kellő időben, a holdfázisnak megfelelően, imában kérve engedélyt, hogy a legkevesebbet vegyük el, nem a kihalásig fosztogatva. Az energiaáramok, az elme és az agy mély raktárjaiban generált hullámok által vezetve, újra csatornázva juttatják minden sejthez és szervhez az egészség ragyogását és a hosszú élet áldását.

A beszéd finom lesz, nem hordoz majd ego táplálta öntudatot, nem lesz fenyegető, sem hangosabb és bővebb, mint amennyi feltétlenül szükséges a jószándékú hatásossághoz.

A tárgyak betöltik a lélek szépségvágyát, a javakat nem kapzsi felhalmozásra termelik. Nem a birtokolt javai lesznek egy személy értékei, hanem szeretetből és jóságból adakozó, nagylelkű szíve. Nem a tisztség lesz a hatalom kifejeződése, hanem az a mód, ahogy kielégül az alázatos, szeretetteli szolgálatra sürgető belső késztetés.

A szakmák és a gazdaság feladata lesz, hogy a földet zöld köntösbe bújtassa, és ragyogó kreativitással segítse megőrizni a lehetőségeket mindazok számára, akik viszonylagos hiányt szenvednek. Egy csecsemő sem lesz alultáplált, és egyetlen egyedülálló, tapasztalt idős embernek sem kell éhesen, magányosan, gondozatlanul elaludnia. A felesleg nem elvesztegetett, így az alapvető dolgokban nem lesz hiány.

A mai városokra úgy emlékeznek majd, mint a rákból kigyógyultakra: minden sejtet helyrehoznak, és az életet meghosszabbítják. Az emberek kevésbé látható lakásokba költöznek, részlegesen a föld alá, amelyek felett pedig ragyogó, zöld kertek lesznek, ahol a föld minden élőlénye szabadon él, a fák árnyékában pihen, vagy bőségesen iszik az élénk frissességű patakokból.

Az elmúlt ezer évre borzadva kell emlékezni, ahogy a sötét korok elhomályosították a felvilágosodást, e századok halmaza a valaha volt legrombolóbb, amelynek emléke nem megőrzést, hanem elborzadást kíván. A nemzetek, amelyek minden egyes emberi agyban háborúztak, aláírnak majd egy örökbéke-szerződést, ekképpen a háború szelleme, az éhínség, a gyógyíthatatlan betegségek, a menedék nélküliség a hatalmas tömegek számára megszűnik, így szenvedéseik csillapodni fognak a szeretet (mint a mesterek, a bölcsességgel megáldott vezetők alaptulajdonsága) elterjedésével.

A tudomány és a lélek egyesül, így az emberi törekvések előmozdítója lesz, minden munkát mérhetetlenül finom elektronikával végeznek, és ártalmatlan sugarakkal kommunikálnak majd. Egyetlen emberi kísérlet sem enged egy részecskényi gyilkos mérget sem a szentként tisztelt levegőbe.

Férfi és nő tiszteli egymás szépséges lelkét, amely oly vonzóan tölti be formájukat. E tisztelet része, hogy megtanulnak nem a vágy izgalmából egyesülni, mert a vágytól felkavart nincs tudatában az istenségnek, amelynek pedig az ölelkező partner teste a temploma. Ebből az egyesülésből, amelynek szentségét az istenségnek ajánlják, a következő nemzedéket hozzák létre, összhangban a föld forrásaival.

A máshitűek és a vitázók megértik az igazság eltérő arcaival való egyesülés művészetét, mindenki megtanul beleérezni a vitapartnere helyzetébe, és megpróbálja összevetni partnere állításait a magáéval.

Eleddig mindaz, ami ellentét volt, most kiegészítőként tűnik fel, élvezve e teltséget, így az elme nem kénytelen választani nappala és éje között. Egyformán értékeli a nap fényét és az éj csendjét, miközben fényt visz az éjszakába, és elhozza a csendet a nappalba az élet teljességéért.

Az emberiség akár űrutazásba fog, akár finoman a földbe gyökerezve marad, a hatalmas belső terekbe tartó útja elsődleges kalandja lesz. Itt, e belső ég mélységeiben, számtalan változatban láthatjuk a mikro-világok és makro-világegyetemek csodáit.

A létezők nem csak a kortárs időleges, behatárolt térben létezhetnek, hanem az örökké táguló végtelenben is.

Mindenki értékeli és megőrzi azt, ami elősegíti a harmóniát, finomítja a gondolatot, megszépíti a beszédet, egyszerűsíti az állításokat, és elvezet a belső, spirituális önvaló megismeréséhez,

azért, hogy

a civilizáció

a nők szeretete és bölcsessége,

a filozófusok megértése,

és a bölcsek és szentek látomásai által irányított legyen.

És így is lesz, mert az elméket egy kontemplatív, önmegfigyelő, tudatos szokás vezérli, és a meditáció kicserél minden negatív képzetet, ami az áttetsző értelem, a tiszta intuíció és a felismerések áldásának áramát beszennyezheti.

Így lesz ezután. Legyen így a 3001. évben, ha azt választod, hogy megteszed.

Az Istenség végtelen áldása és kegyelme, és elméjének összes gyermekéé, minden korok szentjeié és embereié vezetik, táplálják, gondozzák az évezredet, ha úgy akarod – önátadásoddal az Öröknek.

Meditációd liliom-szirmai teszik utad és minden eljövendő generációét is szépségessé és illatossá.

Legyen ilyen a következő ezredév.

Ha egyszerűen így akarod.

Következzék be akkor ekképp.

 

Szvámí Véda Bháratí
Dél-Afrika, 1999. november 23.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.